Turizmus

Látnivalók / Farkas erdő

Farkas erdő Farkas erdő

Gércén elhagyjuk az északabbi templomot, majd a falu főutcáján folytatjuk vándorlásunkat. Útközben kocsmát és boltot is találunk, érdemes feltölteni a készleteket. A falu másik templomát már nem érintjük, előtte pár száz méterrel jobbra, nyugat felé egy utcán hagyjuk el Gércét. A sportpályáig egy kis emelkedőt kell legyőzni, majd az akácerdő széle mentén haladva egyenesen 1 km-t, elérjük a forgalmas 84-es főutat. Szemben aszfaltút indul a Farkas-erdő belsejébe, amelyen mi is sokáig haladunk majd. Az aszfaltúton egy bal-, majd egy jobbkanyar után, mintegy negyed óra alatt juthatunk el a Rózsáskerti erdészházhoz, amelynek kerítésén találjuk a következő bélyegzőt.
Továbbra is az úton menve tíz percet, egy kis letéréssel nézhetjük meg a környék erdeinek fejlesztésében jelentős szerepet vállaló Scherg házaspár sírját. Újabb húsz perc, és elérjük az út bal oldalán lévő hatalmas Banyafák kidőlt törzseit. A tiszteletet parancsoló famatuzsálámek mellett kellemes erdei pihenőt és tanösvényt alakított ki az erdészet.
Nyílegyenesen folytatjuk az úton, néhol irtások szakítják meg a gyönyörű erdőket. 30-40 perc alatt lehet elérni az igényesen felújított Hidegkúti-erdészházat, amely most oktatóközpontként funkcionál. Víz a kerítésen kívül nincs. Itt újabb bélyegzést kell megejtenünk.
Balra, délkeletnek tartó murvás erdei útra kanyarodunk. Átkelünk a Csikászó-patakon, kisebb emelkedőnek vágunk neki, de még mielőtt felérnénk, balra térjünk be az erdőbe. Kellemes, avarral borított földúton folytatjuk, hullámos terepen. Az első nyiladéknál jobbra, majd hamarosan balra kell fordulni. Egy nagyobb irtásföld sarkához érve ismét jobbra, délkelet felé térünk, majd ezen az ösvényen megyünk egészen az erdészeti útig.
Közvetlenül az út előtt jobb kéz felől egy másik faóriás, az Avasi Öreg Tölgy (250 éves!) kidőlt törzsét csodálhatjuk meg. Az úton balra fordulva induljunk el, enyhe lejtőn. Ez az út már bevisz Káldra. Az erdő továbbra is tiszteletet parancsoló, egy nagyobb kanyarban érintjük a Lajos-bükkök emléktábláját.


Ajánlatkérés




« Vissza az előző oldalra!

Gérce Község Önkormányzata - Magyar